Magamról
Munkámat tekintve fejlesztőmérnök vagyok, vasúti fékrendszerek területén. Jellemzően Budapest és Békés megye között telekocsizok, de egy kiküldetés miatt voltak rendszeres útjaim München és Békés megye között is. A kiküldetésből legjobban a német napraforgómagos kenyér és a hosszú telekocsizós utak hiányoznak. Voltak magyarul tanuló német utasaim, élveztem őket hallgatni. Egyikük elnevette magát a “kőolajfinomító” szó hallatán, mert a finom jelzőt csak ételekkel kapcsolatban ismerte. És pl. megtudtam, hogy a német nyelvben az a jó, hogy a beszédhibásokat is meg lehet érteni, de a magyar beszédhibásokat bizonyosan lehetetlen. :-)
Hogyan kezdődött nekem a telekocsizás?
Nekem a telekocsizás története szinte egyidős azzal, hogy elkezdtem rendszeresen autóval utazni hétvégékre Budapest és Békés megye között.
Korábban vonattal utaztam. Nagyon autóellenes voltam, környezetvédelmi, életvédelmi okból. Aztán úgy alakult az életem, hogy Budapest két külvárosa között kellett ingáznom: tömegközlekedéssel 1.5 óra, autóval 0.5 óra, napi 2 óra nyereség volt az autó. Ekkor vettem autót. De a hosszútávú útjaimat még mindig vonattal intéztem pár hónapig. Aztán amikor szembesültem vele, hogy 4 órával tudja nyújtani a hétvégéimet az autó, engedtem a kísértésnek. És elkezdtem élvezni is a vezetést. Be is regisztráltam a telekocsi oldalakra, hogy szervezettebben csinálhassam ezt, és persze anyagilag is előnyösebb legyen. Ennek már három éve, és azóta is élvezem a telekocsizást.
Miért telekocsizok?
Tehát nekem a “nagy” döntés az volt, hogy elkezdtem autózni. Miután ez eldőlt, egyértelmű volt, hogy szeretek autózni, szeretek embereket vinni közben, egyértelmű volt az út a telekocsihoz.
A mindennapok során kevés emberrel találkozok, a telekocsi nagyon megdobta az ismerőseim számát. Lettek törzsutasaim, többekkel tartom a kapcsolatot akkor is, ha hónapokig nem utazunk együtt. Telekocsizás közben tájékozott emberek szélesítik a világképem, emlékezetes élettörténeteket hallok. És jó érzés, amikor az út végén elégedetten és hálásan szállnak ki az utasaim, amiért gyorsabban, kényelmesebben, olcsóbban jutottak el céljukhoz, mint egy esetleg több átszállásos tömegközlekedéses kalanddal.
Amúgy nekem nagyon érdekes, hogy a vonatfülkékben sokkal kisebb eséllyel alakulnak ki olyan beszélgetések, mint telekocsizás közben. Legalábbis ez a tapasztalatom. Talán az együtt autózás az autós és az utas részéről is több bizalmat igényel, önkéntelenül is keressük a kapcsolatot. És mire személyesen találkozunk, már túl vagyunk egy telefonos egyeztetésen, esetleg láttuk egymás adatlapját, tehát eleve nem “vadidegen” státuszból indul az utazás. De nem is az ok a fontos. A lényeg: ismeretségek épülése szempontjából nekem majdnem 20 év vonatozás közelébe sem ért 2 év telekocsizásnak.
Tapasztalatok?
Egyszer sem kerültem közelébe sem, hogy egy utazás kellemetlen legyen egy utas miatt, legfeljebb nem bánkódok, ha néhányukat nem látom viszont. Viszont a hídépítő munkástól az orvosig számos olyan utasom volt, akikkel szívesen találkoznék újra.
Lassan 3 éve telekocsizok, örülök, hogy olyan korban élek, amikor ez működik. Mondhatom, hogy javítja az életminőségemet. Teljesen kötetlen, abszolút kiszolgáltatottság mentes, jól érzem magam tőle, és minden jel szerint az utasaim is.
Krisztián, köszönjük tevékenységedet az egész utas közösség nevében! Nagyon örülünk, hogy megosztottad velünk telekocsis élményeidet :)
Tetszett Krisztián története? Ha Te szeretnél lenni a következő hónap Nagykövete, kérjük, írj nekünk a [email protected] e-mail címre.
