Érdekes történetek, különleges sorsok

Érdekes történetek, különleges sorsok

Nemrég egy igazán szívmelengető Facebook bejegyzésbe botlottunk, amely remekül mutatja be egy átlagosnak induló utazás izgalmas történetét.

Szeretnénk most megosztani Veletek is Attila sztoriját, amely bizonyítja, hogy telekocsizás valóban közelebb hozza az embereket és olyan közösségi élményt nyújthat, amit manapság már ritkán tapasztalni. Reméljük, olvasás közben nektek is mosolyt csal az arcotokra, fogadjátok hát szeretettel:


Tegnap Frankfurtból rodeóztam haza. Egyedül kellett volna jönnöm, így inkabb regisztráltam az útvonalamat a BlaBlaCar-ra. Így történt hát, hogy végül egy fantasztikus társasággal tölthettem az unalmasnak induló éjszakai aszfaltfalást. Engedjétek meg, hogy bemutassam az utasaimat…
- V. Attila

Telekocsi történetek
Attila és utasai (jobbról balra haladva)

Georg H.: német 20 éves srác. Würzburgban vettem fel. Azonnal meglepett, hogy magyarul használja a mobilját. Mint kiderült, semmi magyar gyökere nincs, csak önkénteskedett egy egyházi közösségben és két év alatt (!) tökéletesen (!) megtanult magyarul. Még a vicceket is tök jól értette… meg azt is, hogy “zsír”, meg azt is, hogy “kövér gáz”. Ezen felül nagyszerű világlátással rendelkezik, fiatal kora ellenére. Épp a missziója során megismert barátaihoz ment vissza látogatóba. Imádja Magyarországot! Tatabányánál felkiáltott: “Tsudom ez itt tsatsabánya neeem? Áááá és ott a sááás.” (a Turulra gondolt…:))) 

Dani J.: nem imádja Magyarországot. Inkább elment falat festeni Németországba egy jobb élet reményében annak ellenére, hogy számítógépes programozói végzettsége van. Erlangenben szállt be hozzám. Mint elmesélte, sokkal jobban jön ki ott. Igaz, hogy 6 napot dolgozik egy héten és a főnökénél lakik egy szuterénben. A”főnök” gyakorlatilag fogadott fiaként kezeli, hiszen minden nap egy asztalnál vacsoráznak. Jól érzi magát, de céltalanul telnek az emigráns évek… épp most illant el az ötödik… a 33-ból. 

A.AzizLinzben szállt be és Bécsbe ment. Egy barátja kísérte ki az éjjeli órán a vasútállomásra. Váltottunk néhány szót hármasban. Angolul természetesen, de az ő angoljuk zavarba ejtően jó volt. Amikor arabul búcsúztak egymástól, nem tudtam magamban tartani a kérdést, hogy “honnan jöttetek?” Kapásból, büszkén, – de azért picit szemlesütve is- rávágták, hogy Szíriából… 3 hónappal ezelőtt… Magyarországon át, gyalog… Ezt már a kocsiban mesélte, miután az ideiglenes Bundes nemtudom milyen okmányát tologatta az orrom alá, hogy nézzem és nyugodjak, meg: nem jelent veszélyt a “szállítása”. Nem mintha bármennyire is izgatott lettem volna. Inkább örültem, hogy a sors az autómba küldte őt. Damaszkuszban építész volt, a kifogástalan angollal beszélő barát pedig matematika tanár. Aziz gyalog jött. Családjával együtt, de anyukája csak Törökországig bírta. Viszont egyik nővére Norvégiáig is “elsétált”. Azt mondta, nagyon kedvesek vele itt Európában. Főleg Ausztriában… Igaz van, aki félrehúzódik a pékségben, ha egy sorban állnak, de ez nagyon-nagyon kicsi kisebbség szerinte. Boldog. Békében él az adventi puncsszagú Bécsben, de még nincs munkája. Viszont optimista… Amennyire fel tudtam mérni, van is neki mire…

Hogy mi a közös egy német önkéntesben, egy külföldön élő magyarban és szíriai menekültben? Elsőre talán nem ugrik be sok minden, de a fenti beszámoló alapján láthatjuk, hogy miképp kapcsolódnak össze emberi sorsok egy autóban – nemzetiségtől, országoktól és szakmáktól függetlenül. Ezek azok az elképesztően jó történek, amelyek miatt igazán megéri telekocsizni! Bízunk benne, hogy még sok pozitív és értékes pillanattal gazdagodtok BlaBlaCar-ozás közben :) A sorozat folytatódik, ha Te is szívesen megosztanád élményeidet, kérjük írj pár sort a monika.simon@blablacar.hu e-mail címre.

Legyen élmény minden utazásod!

Hirdesd szabad üléseidet      Kererss egy autóst

Find out more about

Útközben

By using our website, you accept that we use cookies to perform analytics and produce content & ads tailored to your interests. Read our policy on cookies usage

Offer a ride